Blog Widget by LinkWithin

2009. április 7., kedd

"Ma nem" keksz

Hát Te!! Ez milyen nap volt?!! Figyelj! Volt itt az elmúlt két hétben egy kis pityputy egészségileg, melynek eredményeként ma elátogattam egy fül-orr-gégészetre, mert én, mint nagyokos és gyerekkorom óta rendszeresen e betegségben szenvedő, bölcsen diagnosztizáltam magamon az arcüreggyulladást, és ezt egy általános vizsgálat során az orvosom is javasolta, hogy érdemes lenne megnézetni szakorvossal. Így történt, hogy elsétáltam délelőtt a közeli rendelőintézetbe, amelyet korábbi tapasztalataim alapján határozottan kedvelek, már amennyire egy egészségügyi intézményt kedvelni lehet. Szép tiszta, fel van újítva, akiknél eddig voltam az elmúlt 4 évben mind-mind nagyon rendes orvosok voltak, kifejezetten elégedett voltam mindig a bánásmóddal, körülményekkel, mindennel. Ámde, úgy látszik, semmi nem örök, ma akkora taslit kaptam az orcámba, hogy muszáj vagyok kiírni magamból, mert a telefonszámlám nem bírná el, ha még további ismerőseimnek is ott regélném el a mai történéseket. Szóval Fül-Orr-Gége rendelés, főorvosasszony rendel. 1 óra várakozás után behívnak, elmondom mi van, hogy nagyon fáj a fejem vagy két hete, majd megőrülök és hogy másik orvos azt mondta, feltétlenül jöjjek el, nézessem meg, nincs e arcüreggyuszim. 15 másodperc alatt megvizsgál, szemembe egy pillanatra nem nézve azt mondja, erős orrsövényferdülésem van, de szerinte nincs arcüreggyulladásom, de menjek le azért röntgenbe. Mondom neki: orrsövényferdülés? hűha? hát nekem ezt még soha senki nem mondta és az mit jelent? mivel jár? (egyetlen ember jutott eszembe, akiről tudom, hogy ilyenje volt, és ő szegény mindig rettenetesen büdös volt, mert azt mondta, nem érez szagokat... gondoltam magamban, hogy neszeneked Judit, akkor ennyit Rólad meg a remek parfümjeidről, hát ez mekkora szívás, úristen, most akkor nem fogok szagokat és illatokat érezni??? Szóval ilyen kérdésekkel a fejemben meg mertem kérdezni, hogy ez mégis mi és mivel jár?) Mire naccságos asszony azt mondja nekem, "ne haragudjon, ma nem..." gondoltam, jól van, ne válaszoljál, majd ha visszajövök a lelettel, akkor talán kedvesebb leszel, elvégre már vagy 1 perce a rendelője levegőjét rontottam, hát ok, akkor most kimegyek.

Röntgen, ok, roppant rendes ember ott, többet foglalkozott velem, mint a főorvosasszony egésznapi összes betegével összesen, arcüreg rendben, viszem vissza a leletet főnéninek. Főnéni, aki feltehetően a maximum 2 percre adjusztált stopppert benyomta mikor beléptem, megnézte a leletet, mondta hogy nincs arcüreggyuszi, mire újra megkérdeztem, hogy akkor elmondaná, hogy mi ez az orrsövénydolog? Mondott két mondatot, hogy ettől lehet mindenféle ilyen orrkörüli gyulladásom gyakran, és egyébként meg kellene műttetni. Mondom neki, hűha, műteni? tényleg? És mit kell ahhoz tennem, mi a következő lépés? Azt mondja nekem, menjek el egy fül-orr-gégészetre!!! Vágod? Ott ülök a fül orr gégészeten és ezt mondja. Mondom neki udvariasan, hogy "elnézést, ez nem a fül-orr-gégészet?" Azt mondja de, de most itt ma nincs idő megbeszélni...Ma nem... Mondom magamban, édasanyád hogy van? De mivel éreztem, hogy a stopper szerint már legalább 1,5 perce bent vagyok és már mindjárt lejár az időm, gyorsan még megkértem, hogy írjon fel nekem Algopirint legyen szíves, ha már itt vagyok, ne kelljen a másik dokihoz elmenni ennyiért. Még volt olyan kedves és megkérdezte, hogy "mire?" mondom én, hogy a fejfájásra, mire ő azt mondta, felírhatja, de "MA NEM". Mondom neki, mi ma nem? Ő: Nézze, vannak kint egy csomóan, én ezt ma nem. (mondta ezt 11 órakor, úgy, hogy 2-ig van rendelési idő és kint volt kb 5 ember és e 3 mondatos társalgás alatt már fel is írhatta volna...) Hát mondtam neki az ajtó felé tartva még a magamét, hogy de én meg ma vagyok itt, szóval nem bántam volna, ha ma válaszol korrekten a kérdéseimre és ma írja fel és ma viselkedik úgy, mint ahogy az normálisan elvárható lenne, de ezt már azt hiszem nem hallotta, mert becsaptam magam mögött az ajtót.. és asszem ide nem megyek többet... Hát ilyet???!!! Ma ő nem. Akkor mikor? És akkor ma mit????? (Mielőtt még valaki félreértene, elsősorban nem a gyógyszerfelírás visszautasításán vagyok kiakadva, az már csak feltette az i-re a pontot, de tudom, hogy ez alapvetően neki nem kötelessége.)

Ezzel megnyitottam Ízbolygó Pöttyös történetét követően a gasztroblogger egészségügyi szekció második fejezetét, elnézést, hogy off voltam, de annyira ledöbbentett ez az eset, hogy nagyon. Hihetetlen... Ma nem.

Így aztán hazapuffogtam és sütöttem magamnak egy kis kekszet nyugtatásként:):) A legegyszerűbb mogyorós keksz evör.





Hozzávalók:
140 g liszt
50 g őrölt sótlan mogyoró
50 g cukor
140 g puha vaj

1. Összegyúrjuk a hozzávalókat, folpackba csomagoljuk, félórára hűtőbe tesszük.
2. A sütőt előmelegítjük 160 fokra, egy tepsire sütőpapírt helyezünk, golyókat formázunk a tésztából, szétlapítjuk és a sütőpapírra rakjuk. 15 percig sütjük.

Forrás: Good Food magazin 2008 március

23 comments:

Lilahangya 2009. április 7. 13:22  

Ez durva... s akkor tkp ki sem derult mitol fajsz annyira hetek ota? kiraly, hajra magyar eu rendszer...

Gabah 2009. április 7. 13:40  

Hááááááát, mondtam két szépet mialatt olvastam a bejegyzésedet, de most inkább nem írom ide. Attól tartok, bántaná a fősasszony fülét, és mehetne gyógyíttatni magát a Fül-Orr-Gégészetre ;-)

Beatbull 2009. április 7. 14:14  

Hmm, gyanítom azért volt minden "ma nem", mert csak helyettesítés volt a dokinéni helyén ma a füll-orr-gégészeten? ;) Legkésőbb miután fül-orr-gégészetre küldött rákérdeztem volna, hogy tulajdonképpen neki az asztal túloldalán most mi is tulajdonképp a foglalkozása. Elvégre vesztenivaló nem volt, hisz akkor már úgyis lehetett tudni, hogy itt "ma nem" fogsz segítséget kapni.
Ilyen és Ízbolygóéhoz hasonló magyar eü-s sztorikkal egyébként több kötetet is meg lehetne tölteni szerintem - valaki nem akarja papírra vetni és kiadni? ;)

sajtkukac 2009. április 7. 14:41  

Ez sajnos egy roppant jellemző történet a magyar egészségügyből, én viszont gazdagabb lettem egy roppant tetszetős recepttel :-)
Niki

Grenadine 2009. április 7. 15:33  

Ezt a kellemes posztot épp a rendelõben olvasom, ahol agyrâzkòdással állok sorba immár az ötödik helyen..

Zsuzsa 2009. április 7. 15:36  

Doki és a füledbe legalább belenézett?

Grenadine, micsoda?????!

Doctor Pepper 2009. április 7. 16:00  

Hangya: hát ja, és a szikráját sem érzékeltem annak, hogy ő esetleg segíteni szeretne, hogy megtaláljam a gond okát... nagyívben tojt rá..

Gabah - hát engem is csak az "úri neveltetésem" akadályozott meg abban, hogy ott helyben elküldjem pont oda, ahova gondolod ezt az asszonyságot...

Beatbull - :):) önmagát helyettesítette az árnyékával.. vagy a gonosz énjével...:) jaja, utána én is jól kitaláltam, mi lett volna a frappáns válasz, de mindig utólag vagyok csak ilyen okos... ott és akkor annyira paff voltam, hogy köpni-nyelni nem tudtam.

Niki - :):) hát ja, az én bendőm is gazdagabb lett a kekszekkel:) ez is valami:)

Gren - te jó ég! mi a baj??!!!

Zsuzsa - hát bele, de mondom, nem volt több az egész 15 mp-nél. Normális orvosoknál ennyi idő alatt még a panaszomat sem mondom el, nemhogy már kifele megyek..:)

fakanal 2009. április 7. 16:46  

Én ugyan ma nem, de holnap feltétlenül megírnám az esetet az intézetvezető főorvosnak. És igen, már ma is a morva édesanyját az ilyen "orvosnak".

Zsofi foodblogja 2009. április 7. 19:21  

Hát ez kemény... :( mindenesetre jobbulást!!

trinity 2009. április 7. 19:38  

Hihetetlen.....
Erre szoktam mondani: az első dolog az orvosi egyetemen a felvételin egy nagyon komoly pszihológiai teszt, hogy alanyunk, az esetleges jövendőbeli orvos, alkalmas-é arra, hogy emberek közé engedjük egyáltalán...(Ez a nő itt bukott volna meg!!!)
Ha nem, akkor innentől fogva egy csomó pálya záruljon be előtte. Főképpen az orvosi.

Tavaly volt a középső lánykámnak egy 1 napos orrműtétje( elzáródott a homlokürege előtt az orrában a rostasejtállomány) és nem mertem a nagy állami gépezetre bízni. Összeszedtük ré a pénzt inkább és magánkórházban korrektül megcsinálták.
Előtte és azóta is ahhoz a fül-orr-gégészhez járunk, fejből ismeri a 2 kisebb problémáit évekre visszamenőleg. És mindig van ideje.....És nem csinál felesleges beavatkozást, hogy a zsebét tömje...És kedves....És valahogy úgy érzem, nemcsak a pénzért...
Magyar állami egészségügy:(((((

Azért járj utána, mi okozza a fejfájást!!! Jobbulást!!!!

Ps..Nekem jelentem szintén van orrsövényferdülésem:))) Érzem a parfűmömet:) és nem fogom megműtetteni...Annyi a bajom, hogy esténként eldugul az orrom. Elég durva műtét, amíg más bajt nem okoz, az enyémet nem kalapálják.....

Millie 2009. április 7. 21:09  

Ez rettenetesen hangzik. Én két hete fejeltem volna le szintén egy gégész "kollegát", ha épp nem telefonon csevegünk...
Trinity: Épp most van egy haldokló vállalkozóm, akit Telkiben barkácsoltak el...semmi nem garancia. Jobban függ az embertől, mint az intézménytől, mi lesz veled.
Az bizonyos, hogy a magyar egészségügy tele van rémtörténetekkel- pl. csak akkor élesztünk újra, ha az intenzív átveszi a beteget. Ha teltház van az ottani hat ágyon (ami gyakori), akkor kampec. És még sorolhatnám.
De hogy konstruktív legyek: bármikor írok neked receptet Doki! Ma is, holnap is!

trinity 2009. április 7. 23:03  

Millie,
nem Budapest és nem a Telki volt a kórház....
Ezt a gégészt gyakorlatilag 12 éve ismerjük-szeretjük-bízunk benne.

A mi városunk megyei kórháza nem örvend túl jóhírnek- nem véletlenül- a legjobb orvosok elmentek sajnos mind:(((
Nagyon szomorú, hogy sokan elhagyják az országot-számunkra ez nagyon kedvezőtlen tendencia....

Bár biztosan itt is maradtak még lelkiismeretesek-nem kétlem.
De a gyerekkel különösen szeret az ember biztosra menni és azt választani, akiben már régóta bízik, vannak pozitív tapasztalatok...

Cserke 2009. április 8. 7:14  

Pepperke, ez aztán egy jó nap, te szegény.

Nem szaporítom a rémtörténeteket, de szerintem se hagyd annyiba.
Egy levelet megér.
Meg az orrmicsodát se hagyd annyiba, nézesd meg valahol magánrendelésen inkább, már csak hogy megnyugodj.

(Egyébként valamiért mindenki azt mondja, hogy a f.o.g. orvosok egy külön műfaj.)

Doctor Pepper 2009. április 8. 10:01  

Köszi szépen, aranyosak vagytok!

Azon tényleg gondolkodom, hogy jelentem a főnöknek az esetet, remélem, nem ő maga az intézetvezető, mert akkor szívás:)

Millie-élni fogok a lehetőséggel, köszi!!

Hogy mennyi ilyen történet van.... Na persze a jókról soha nem írunk, az is igaz..

Névtelen 2009. április 8. 10:16  

J! Ha fejfájásügyben itthon mégy orvoshoz szólj, csatlakozom :) Remélem, jobban vagy!
Ja, Apának anno volt egy műtűte, és "ha már a fejében matattak", megműtötték az orrsövényét is, merthogy horkolt. Nos, a dolog annyiban változott a műtét óta, hogy kb. ötszö olyan hangosan horkol...
MM

MM 2009. április 8. 21:46  

P.Jelly.

NA itt a bátyó...azaz a nimfaszkorporésön

Figyi! A rácsos, pedellus, lánctalpas ......-t neki!!!

Hát ilyen nincs. Légy szíves a kedvemért legközelebb elküldeni.....Nem kell messzire, csak 1200km-re és majd én beadom neki a kijózanitó végbélkúpot...

Jó?

Hát miért fizetjük mi a 7% és a munkáltatónk a 19 vagy nem tudom én mennyi %-os eb járulékot.

Ma nem? ahhhaaa....Okéééééé....

Hmmm...jóóóó...akkor doktornővagyhelyettesítőikszipszilon ma én irok a tb-nek egy szerelmes levelet, hogy engem itt bizony csókolom, mint biztosítottat, nem láttak el.

Nemhogy nem láttak el, de még egy szaros algopyrint sem irtak fel.

Eldobom azagyam...

Pusszantás.

Bjelly

MM 2009. április 8. 21:48  

JA apropó,

legközelebb, ha ilyen van:

Ha nem irhat fel gyógyszert, vagy nem orvos, akkor milyen alapon vizsgál meg...ergo...milyen alapon ad diagnózist????

Hú vazze most kinyilt a... :-) SVÁJCIibicska ...a zsebemben!!! Szegény tesókám!!!

Pusszantás

Bigjelly

Ízbolygó 2009. április 10. 12:58  

:-(((
A legnagyobb baj, hogy nem tudok jó fül-orr-gégész javasolni. A jó orvosok már nincsenek (itthon), vagy azok, akikben egy csepp lélek is van:-(

Sajtkukac 2009. április 14. 14:41  

Én szintén gyakorlott f.o.g. beteg vagyok. Az újpesti SZTK nagyon jó szerintem. Fiatal, de tapasztalt orvosok rendelnek. A múlt hónapban két alkalommal is tiszteletemet tettem, nagyon rendes, lelkiismeretes dokit találtam. A másik dokit nem ismerem, de 2 nap múlva műti az apukámat, majd beszámolok. :)

Orsi

Belly 2009. április 14. 21:31  

Szia!

Az orrsövényferdülés azokkal a tünetekkel jár amit trinity leírt.Orrdugulás,gyakoribb gyulladások.Az ismerősödnek valszeg orrnyálkahártya elhalása lehetett,ez intenzív szaggal jár{büdös}és elveszíti a szaglás képességét.A kettő nem ugyanaz és az utóbbi nagyon ritka.

Puddding 2009. április 19. 12:32  

Na én az orvosi ellátásban egy éve csalódtam egy nagyot. Úgy esett, hogy egy hirtelen mozdulattal lefejeltem az ablakkeretet és azonnal almányi púp nőt a homlokomon. Hányingerem volt, a fejem nagyon fájt és nem tudtam fordulni semerre sem. Leülni és felállni egy kicsit könnyebb volt, de nem egyszerű. Fiú aztán megelégelte a dolgot és este bevitt az ügyeletre. Az ápolónő nagyon készséges volt, rögtön a lista elejére tett (voltunk vagy huszan), mert fejsérülésem van. Végül két óra (!!!) várakozás után szólítottak. Az orvos "alaposan" megvizsgált (megnézte a szemem), majd mondta, hogy hazamehetek, ha esetleg elkezdene fájni a fejem, vegyek be Paracetamolt... No comment. Végül egy hétig itthon maradtam, de saját szakállra, mert a doki még arra sem volt hajlandó, hogy egy kis cetlire leírja a főnökömnek, mi a bánat történt velem. Hát ennyit a betegellátásról Angliában, merthogy itt történt az eset. Ezek után bármi bajom van, hívom az otthoni háziorvost, mert ő legalább megbízható és szerencsére a család régi barátja.

sajtkukac 2009. április 20. 22:27  

Nadehogy a receptről is essék szó :-)
Megsütöttem, jelentem pazar! Decensen D.L. csokiszószába tunkoltam bele (előtte tornázni voltam, úgyhogy megtehettem...)
Niki

Doctor Pepper 2009. április 21. 20:27  

Hát továbbra is sajnálom, hogy mindenkinek van valami hasonló sztorija... ÍB - azért még vannak jó orvosok, tényleg vannak, de ez nem volt jóó.

Meli - ez a horkolóssztori tragikomikus:) Ha tudnád, mennyit gondoltam Rád a fejfájás kapcsán...

Biggie - édes vagy, de nem adnám meg ezt az örömöt, hogy a csodálatos Svájcba is ellátogasson, inkább valahova szibériába küldeném a nénjét.. ha már így kiérdemelte:)
De imádlak! ju nó it!

Belly - lehet, hogy az volt neki, mindenesetre szagos volt szegény:(

Pudding - ez is durva történet, angliából tényleg sok furcsát lehet hallani amúgy... fene se tudja, mi a jó..

Niki - Örülök, legalább ennyi pozitívum van a sztoriban:):)

  © Blogger templates 'Neuronic' by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP